Munkakeresőknek

Cégünk, a Navigation Services munkaerő közvetítéssel foglalkozik. Fő profilunk, a vendéglátó-és szállodaipar. Az általunk közvetített munkavállalók nem csupán a munkaerő közvetítéskor, hanem azt megelőzően a szerződéskötésben és nyelvi felkészítésben, majd a munka során felmerülő problémák, papírmunka elintézésében is segítséget kapnak. Munkatársaink több éves szakmai tapasztalattal, valamint hajós múlttal állnak rendelkezésükre. Kérdéseiket, észrevételeiket folyamatosan küldhetik e-mail címünkre, valamint személyesen, vagy telefonon kereshetnek minket a megadott elérhetőségeken.

Cégünk, több országban is jelen van, hiszen nem csak Magyarországról, de Közép- és Kelet-Európa több országából is közvetítünk jelentkezőket. Nagy-Britanniai elhelyezések esetén kinti partnerirodánk is biztosítja, hogy minden zökkenőmentesen történjen és tartja veled a kapcsolatot.

Folyamatosan fejlődünk, új területeket célzunk meg. Rendszeresen tájékoztatókon, állásinterjúkon vehetsz részt, karrierépítésedet támogatjuk. Magyarországi egyetemek szerződött partnereként szakmai gyakorlati helyet szervezünk Turizmus és vendéglátás szakos hallgatóknak. A Magyar Hajózási Szakközépiskola partnereként a végzett diákoknak munkahelyet, a tanulóknak gyakorlati helyet biztosítunk.

Ha munkát keresel, küldd el nekünk az ehhez szükséges adatokat és az önéletrajzod, két munkanapon belül felvesszük veled a kapcsolatot. De böngészhetsz aktuális állásajánlataink között is.

Ha kérdésed van, a Kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségek egyikén keresd az irodánkat. Ha személyesen szeretnél meglátogatni minket, irodánk Budapesten (IX. kerület), a Páva utca 9-11. alatt található. (Személyes találkozó előtt, kérlek, hívj minket, hogy ne kelljen várakoznod!)

Kellemes böngészést kívánunk!

 

Jelentkezni szeretnék, hogyan kezdjem?

Töltsd ki a jelentkezési lapot, valamint töltsd fel angol vagy német nyelvű szakmai önéletrajzod a weboldalunkon található jelentkezés fül alatt. A másik lehetőséged, hogy fényképes, ha lehet "Europass" stílusú IDEGEN nyelvű önéletrajzot küldesz az info@nav-services.com e-mail címre (amennyiben lehetőséged engedi, úgy MS/Word, vagy PDF legyen a file kiterjesztése). Az önéletrajzod elkészítésekor, mindig jelöld meg elérhetőségeidet, illetve korábbi munkahelyeid. Iskoláid felsorolásánál kezdd a legutóbbival és úgy haladj időben visszafelé. Fontos, hogy az önéletrajzban, időrendben a legutóbbi munkahelyed szerepeljen, és időben visszafelé haladva jelöld meg korábbi munkahelyeidet, illetve elég a legmagasabb iskolai végzettséget és a tanfolyamokat beleírni. Amennyiben az önéletrajzban „fehér folt” szerepel, azaz például álláskereső voltál, mindenképpen azt is írd bele.

Angliai munkák

Az Egyesült Királyságban, a mindenkori kezdő fizetés a minimálbér, melynek mértéke jelenleg bruttó 8,21 GBP óránként. Természetesen magasabb pozíciókban ennél többet is lehet keresni, - illetve borravalóra is van lehetőség - általában heti 40-48 órás, (5 v. 6 napos héttel), havonta kb. Bruttó 1400 GBP minimálisan is elérhető.  Nagyjából 500 szállodával, panzióval, Manor House-zal állunk kapcsolatban partnereink által egészen Dél-Angliától Észak-Skóciáig. Fontos, hogy a szállodában, ahol dolgozni fogsz, minimális ellátást és szállást is kell fizetned, a szállásod lehet akár helyben, a szállodában, egy szerényebb szobában, vagy munkahelyedtől pár perc sétára egy apartmanban „Staff House” (Saját- vagy közös szoba „shared room”, közös konyha és szociális helyiségek).  Ennek mértéke, SZEMÉLYENKÉNT (!) Kb. 35-60 GBP/hét. (Természetesen, ha párokról van szó, úgy a lakhatás költsége ennél kevesebb is lehet, de sokkal olcsóbb, mint egy londoni szobabérlet, ami havonta akár 800 GBP is lehet). A szerződésben általában 4 hét próbaidő, és 12 hónapos határidő lesz megjelölve. Az angliai munkák minden esetben személyre szabottak, így a további információkat és lehetőségeket egy személyes, vagy telefonos tájékoztató alkalmával tudhatod meg.

Miért érdemes hajón dolgozni?

A szárazföldi munkákkal ellentétben, a hajón nem kell fizetni sem a szállásért, sem az étkezésért – ezeket a hajós cég ingyen biztosítja minden munkavállalójának. Ennek köszönhetően fizetésedből nem kell fix kiadásra költeni, fizetésedet félreteheted, vagy szabadon elköltheted.
A fizetés összege a magyar átlagfizetéseknél jóval magasabb, és az alapbéreden felül osztott borravaló is jár, pozíciótól függetlenül mindenkinek.

Mik a hajós munka előnyei?

Egy nemzetközi csapat része leszel, ahol fejlesztheted nyelvtudásodat, szakmai tapasztalatot szerezhetsz, van előrelépési lehetőséged, megismerhetsz rengeteg új embert – és közben még világot is látsz!
Nem utolsó szempont az sem, hogy szerződés letöltésekor referenciát kapsz, amellyel akár külföldön, akár itthon is szívesen alkalmaznak leendő munkahelyeden.

Milyen időtartamra szól a hajós munka?

A munkaszerződés, mivel a folyami hajózás is idényjellegű, márciustól október végéig szól, ez azonban kiterjeszthető január elejéig, ha te is úgy akarod. Ez azt jelenti, hogy az év 12 hónapjából akár 10-et is dolgozhatsz! Egyéb folyami hajós partnereinknél, akár határozatlan idejű szuerődéssel is tudsz dolgozni, ahol a január-február is fizetett.


Miből áll egy interjú?

Az interjúra a megbeszélt időpontban irodánkban kerül sor, mely két részből áll. Egyrészt teljes körű tájékoztatást nyújtunk a hajós munkavállalás feltételeiről, a betöltendő pozícióval kapcsolatos tudnivalókról.
Másrészt a szakmai és nyelvi elbeszélgetésen felmérjük, hogy szakmailag alkalmas vagy-e a megpályázott pozícióra, illetve felmérjük szóbeli nyelvtudásod szintjét.
Azért érdemes mielőbb jelentkezni, mert egy felszabaduló pozíció esetén azokat értesítjük, akik már részt vettek interjúnkon. Fontos, hogy ezen az interjún nem kell kiöltöznöd még...

Milyen dokumentumokat hozzak magammal az interjúra?

Ha korábban már küldtél önéletrajzot, akkor nincs szükségünk egyéb iratokra. Amennyiben bármilyen általunk javasolt külföldi munkára felvételt nyertél, az aktuális cég elvárásaihoz mérten kell rendelkezned pl. útlevéllel, referenciákkal, bizonyítványokkal. Ezt időben közöljük veled.


Szükséges-e valamelyik idegen nyelv ismerete a hajós munkához?

Minden hajós munkához szükséges valamely idegen nyelv (német vagy angol) szóbeli ismerete. Nyelvvizsgát egyik partnerünk sem kér, viszont a nyelvtudás szintje pozíciónként változik:

Szobalány:magabiztos alapszintű német vagy angol nyelvtudás (egyes társaságok az alapszintű nyelvtudást is elfogadják)
Felszolgáló:magabiztos társalgási szintű nyelvtudás angol vagy német
Báros:magabiztos társalgási szintű nyelvtudás angol vagy német
Szakács:magabiztos társalgási szintű német vagy angol nyelvtudás
Recepciós:felsőfokú angol, vagy felsőfokú német nyelvtudás
Mosogató:magabiztos alapszintű német vagy angol nyelvtudás
Matróz, Hajógépész:magabiztos alapszintű német vagy angol nyelvtudás

Minden pozícióhoz legalább 6 hónap leigazolható munkatapasztalatra van szükség az adott munkaterületen belül, de természetesen vannak tréning promramjaink, ahol csak a nyelvtudás szükséges.

Miért van szükség az idegen nyelvre a hajós munkavállaláshoz?

Több okból is szükség van a nyelvtudásra:
•    Vendégekkel való kapcsolattartás, mindennapi kommunikáció
•    Kollégákkal, vezetőkkel egyeztetés, kommunikáció, instrukciók megértése (mivel a hajón különböző nemzetiségek dolgoznak együtt)
•    Biztonsági okok, előírások megértése, betartása
•    A hajó folyamatosan közlekedik, több országon is áthalad, kikötésekkor szabad órák állnak a dolgozók rendelkezésére
•    Előrelépés feltétele a jó nyelvtudás, természetesen a munkavállalás ideje alatt is lehet fejleszteni a nyelvtudást

Orvosi vizsgálat feltétele-e a munkavállalásnak?

Aki munkaszerződést (munkát) kap a hajós cégtől, annak részt kell vennie egy alapvető vizsgálatokat tartalmazó orvosi vizsgálaton, mielőtt hajóra szállna (munkaalkalmasság). Erre természetesen csak akkor kerül sor, ha valakinek már ajánlata van a cégtől.
Az orvosi vizsgálat minden esetben Magyarországon történik, a háziorvosoddal ezt meg tudod csináltatni, kivéve, ha óceánjáróra vettek fel; oda egy alapos kivizsgálás szükséges az óceánjárós cég által akkreditált intézménytől.

Felvettek. Mi a teendő?


1. Orvosi vizsgálat
Kollégánk egyeztet számodra időpontot a hajós cég által kijelölt hajóorvossal amennyiben ez szükséges. Legtöbb esetben a háziorvosoddal is tudsz egyeztetni. 

2. Kiutazás megszervezése
Partnereink több, mint 80 hajóval rendelkeznek, és nem lehet előre tudni, hogy éppen melyik hajón lesz üresedés. Emiatt elképzelhető, hogy nem Budapesten kell beszállnod, hanem Ausztriában, Németországban, vagy más európai országban, ahol éppen a hajó kiköt.
Kollégáink segítenek neked abban, hogy a legolcsóbb és leggyorsabb utazási módot választhasd, azonban a legtöbb pozíció esetében a jelentkező meg kell, hogy előlegezze a kiutazás költségét. A szerződés letöltésekor a hajós cég utazási költségtérítést fizet. Kezdőtőke a kiutazáshoz: kb. 30-80 eFt szükségeltetik.


3. Szerződéskötés
A szerződéskötés minden esetben Magyarországon történik, a kiutazás előtt. A munkaszerződés angol, német, vagy francia nyelven készül, de mi rendelkezésedre bocsátjuk a magyar nyelvű fordítását is, illetve megválaszoljuk minden felmerülő kérdésedet.

4. Kiutazás, hajóra szállás
Leegyeztetjük a hajós céggel, hogy mikor érkezel. Átadjuk neked a pontos címet, a hajó telefonszámát. Mivel kollégáink is tapasztalt hajósok, így arról tudunk tájékoztatást adni, hogy hogyan jutsz el az adott város repterétől vagy állomásától a kikötőig.
Hajóra szálláskor, a recepción le kell majd adnod az érvényes útleveledet/személyi igazolványod, az eredeti orvosi papírokat, ezután megmutatják a személyzeti kabint, ahol lakni fogsz, bemutatnak a kollégáknak, és tájékoztatnak minden fontos tudnivalóról.

Mit vigyek magammal?

1. Öltözködés, munkaruha
A munkaruhát a cég biztosítja, azonban minden pozíciónál vannak olyan kiegészítők, amiket neked kell beszerezned. Mire is gondolunk? Felszolgáló hölgyek esetében fekete harisnya, urak esetében fehér ing és fekete cipő, de ezekről – pozíciótól függően – minden esetben előre tájékoztatunk téged.
Szabadidődben (amikor nem dolgozol) természetesen saját ruhádat is hordhatod. 

2. Mindennapi élet, higiénia
Ágyneműt, törölközőt minden esetben biztosít a cég, ezért ezeket nem kell feleslegesen elcipelned a hajóra. Mosásra, vasalásra a hajó mosodájában van ingyenesen lehetőséged, előre egyeztetett időpontban.
Az ápolt megjelenés nagyon fontos, de a tisztálkodási szereket helyben is beszerezheted, amikor a hajó kiköt, és te leszállsz.
Fontos tudni, hogy hajszárító nem áll rendelkezésedre, így ezt érdemes magaddal vinni.

Elszállásolás a hajón

A személyzetet 2 vagy 3 személyes kabinokban helyezik el, minden kabinhoz tartozik fürdőszoba és mosdó. Mindenkinek van egy saját szekrénye. Az elszállásolás nem koedukált. 

Étkezés

Napi háromszori étkezést a cég ingyen biztosítja a hajós személyzet számára.

Munkaidő / szabadidő

Naponta akár 10-12 órát is dolgozik mindenki. Általában osztott műszakban, mely függ a betöltött pozíciótól. Szabadnap általában a társaságtól függ. Fontos figyelembe venned, hogy mikorra kell visszaérkezned – minden esetben hirdetőtáblán jelzik, hogy mikor indul tovább a hajó.
Szabadidejében mindenki kiszállhat, elhagyhatja a fedélzetet. Ebben az esetben felveszed az útleveledet v. személyid, majd visszatéréskor ismét leadod. Ebből tudják, hogy mindenkivel a fedélzeten indul tovább útjára a hajó.

Szabadság

Bár szabadnapok nincsenek minden hajón, de fizetett szabadság jár minden munkavállalónak a szezon alatt. A szabadság kiadása előzetes megbeszélés alapján történik, és hajóstársaságonként eltérő lehet.

Milyen esetekben bocsáthat el a cég azonnali felmondással?

-    kábítószer-fogyasztás
-    alkoholfogyasztás munkaidőben
-    a vendégekkel és/vagy felettessel szembeni tiszteletlen viselkedés
-    verekedés
Egy ilyen feszített munkarendben, több különböző nemzetiséghez tartozó közösségben a barátságos, nyugodt, nyitott hozzáállás és a tolerancia igen fontos.

Korhatár

Folyami hajós munka esetében 18 év az alsó korhatár. Felső korhatár nincs, azonban a hajós cégek mindig előnyben részesítik a jó nyelvtudással és tapasztalatokkal rendelkező dinamikus jelölteket.

Orvosi ellátás/ betegbiztosítás

A munkavállalók után a hajós cég fizeti az egészségügyi járulékokat. Így a szerződés ideje alatt az esetleges betegségek, sérülések ellátása ingyenes.

Hogyan és mikor kapok fizetést?

A fizetéseket minden hónap 10-éig átutalják részedre, az általad megadott bankszámlaszámra. Javasoljuk a deviza alapú számla nyitását, mivel fizetésedet EUR-ban kapod, s forint alapú folyószámla esetén jelentős összeget veszíthetsz a valuta átváltásakor.

Mi az az osztott borravaló?

Az utasok a hajóút végén egy borítékot kapnak a kabinjukban, és a Hotel Manager is felhívja figyelmüket, hogy ebbe helyezhetik el a személyzetnek szánt borravalót, mely az egész személyzetnek szól, és egyenlő arányban kerül elosztásra. A borravaló mindig utasváltáskor (change day, vagy turnaround day) kerül kiosztásra, ennek gyakorisága attól függ, hogy hány napos a hajóút, pl. 7 napos hajóút esetén 7 naponta, 12 napos út esetén 12 naponta kapod az osztott borravalót. Ez az összeg pozíciótól függetlenül mindenkinek jár, és készpénzben kerül átadásra.

Munkák óceánjáró hajón

A folyami hajós munkákhoz képest merőben más dolgozni egy óceánjárón. Az óceánjáró hajókon megkülönböztetjük a „CREW” (legénység- hotel személyzet), a „STAFF” (személyzet- pozíciók lejjebb) illetve az „OFFICER” (tiszti rang) besorolásokat. A napi munkaidő (10-12 óra, heti hét napon át) itt sem változik, viszont az adott beosztástól eltérően nem kell más jellegű munkát végezni. A legkeresettebb pozíciók a vendéglátás (CREW positions) területén:

segédpincér (assistant waiter), felszolgáló (waiter)
szobatakarító lány (stateroom stewardess)
szakács (minden szinten)
Léteznek különleges pozíciók is, melyek minimum 2 éves tapasztalatot, illetve felsőfokú végzettséget követelnek meg, és sikeres felvétel esetén „STAFF” minősítésű besorolást kapnak a jelentkezők. E munkák az alábbiak:

ajándékbolti eladói munkák
gyermek felügyelő (youth staff)
recepciós (3rd purser v. guest service associate)
technikusi pozíciók: hang, fény-és színpad
sportoktató
„cruise staff” (DJ, szórakoztató, ceremóniamester)
Sikeres felvétel esetén - melyet általában egy kétkörös interjú előz meg – a hajóstársaság a kész szerződést általában 6-8 héttel a hajóra szállás előtt küldi meg. A kiutazáshoz, és beszálláshoz az alábbi költségekkel kell számolnia minden kiutazónak:

erkölcsi bizonyítvány kikérése (4400 Ft)
amennyiben útlevele lejárt, úgy ezt a dokumentumot újra kell igényelni (5 éves: 7500 Ft, 10 éves 15000 Ft)
C1/D (DS-160) típusú, amerikai hajós vízum (160 USD, melyet hajóra szálláskor a társaság számla ellenében visszafizeti – reimbursement) ez a vízum 5 évig lesz érvényes, és kizárólag óceánjáró hajón engedélyezi a munkavállalást
orvosi vizsgálat költsége (79.585 Ft + 10.000 Ft oltási könyv), ez a vizsgálat 2 évig lesz érvényes
kiutazás költsége (változó összeg), mert az első kiutazást mindig a munkavállaló fizeti, azonban a hazautat és további szerződésekre való kijutást már a cég fizeti


Az óceánjáró hajók egész évben mennek, így ennek a jellegű munkának szinte mindig szezonja van, hiszen útvonaltervüket (itinerary) úgy állítják össze, hogy vendégeik nyaralása évszaktól függetlenül mindig „nyaralásnak” tűnjön.

NAVIGATION SERVICES – A KÜLFÖLDI MUNKA SZAKÉRTŐJE

6584
Sikeres állásközvetítés
427
Elégedett munkaadó
65
Állandó partner
Központi telefonszámunk: +361/9505397, e-mail: info@nav-services.com

Ők segítenek neked munkát találni

Conill Linda, ügyvezető
Conill Linda, ügyvezető
+3670-381-9961
linda.gabor@nav-services.com
Skype: linda.conill
Sebestyén Péter, toborzási tanácsadó
Sebestyén Péter, toborzási tanácsadó
+3670-315-5766
peter@nav-services.com
Skype: peter.sebestyen87
Szerényi Gergely, toborzási tanácsadó
Szerényi Gergely, toborzási tanácsadó
+3670-398-2264
hgreg@nav-services.com
Skype: kockapacee

Cégadatok, hatósági engedélyek

Adószám: 22606611-2-41
Magán-munkaközvetítői tevékenység engedély:
Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ
Iktatószám: 19744-2/2010-5100-750
Navigation Services Kft.
1094, Budapest, Páva utca 9-11.
Email: info@nav-services.com
Térkép ITT.